Autó-motor

Fejre álltak majd fejvesztve menekültek

Ez a hétvége sem múlt el fejreáálló autó nélkül. Most a Boráros téren borult fel egy személyautó és az eset érdekessége, hogy az autóban ülők fejvesztve menekültek el a baleset helyszínéről. Nos volt mitől tartaniuk feltehetőleg.

Szombatról vasárnapra virradóra egy Fiat Brava megcsúszott az esőtől nedves úttesten a Boráros téren, átszakította a korlátokat és a szembejövő oldalon a tetejére borult, olvasható részleteiben a baleset-infón.

Az autó vélhetően nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel érkezett a Haller utca felől, a megcsúszás után a sofőr korrigálni próbálhatott, így kötött ki végül a jármű a szemközti sávban. A baleset pillanatában nem volt szembejövő forgalom, az autó nem ütközött senkivel, egy a Dunaház mellett droszton várakozó taxiban keletkezett csak kár.

Ami igazán nem mindennapivá teszi a történteket, hogy az autó sofőrje és utasai mind elhagyták a járművet és meglógtak a helyszínről, így azt sem tudni, milyen állapotban vannak.

A menekülők azonban picit amatőrök voltak, mert a telefonjaikat a kocsiban felejtették, így csak idő kérdése, hogy az érintetteket beazonosítsák a hatóságok.

( Predrag )

You may also like

Read More


Fatal error: Uncaught exception 'wfWAFStorageFileException' with message 'Unable to verify temporary file contents for atomic writing.' in /home/nullasujsag/public_html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:52 Stack trace: #0 /home/nullasujsag/public_html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(659): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/home/nullasujs...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /home/nullasujsag/public_html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 52