Autó-motor

Komoly hiba történt a tapolcai baleset ügyében

Brutális tévedés történt a tapolcai baleset során. Az autóban ülő szörnyethalt fiatalok adatait összekeverhették, az egyik halottnak nyilvánított lány szülei pedig csak nemrég tudták meg kislányuk él, ő az egyetlen egy túlélője a szerencsétlenségnek.

Mint ismeretes múlt szombaton, január 1-jén vonat és személyautó ütközött össze Tapolcánál, a kocsiban öten utaztak, négyen nem élték túl a balesetet, egy utas pedig életveszélyesen megsérült. A halottak között ismert élsportolók is voltak.

A balesetet túlélő lány szülei sokáig úgy tudták: az ő lányuk halt meg.De ez hatalmas és drámai tévedés volt, szerencsére.

Az öt utas közül ketten voltak lányok, közülük Sz. Melani élte túl a balesetet. A lány édesanyja a Facebookon arról számolt be, hogy először arról értesítették, hogy a lánya elhunyt a balestben, azonban január 3-án éjjel nyomozók jelentek meg az otthonuknál, és azt közölték vele, hogy Sz. Melani életben van, a szombathelyi kórházban kezelik.

Így az egyik család fellélegezhet, míg a másik család, aki azt hitte az ő kislányuk él, most gyászba borult. Valami hiba történhetett nem is kicsi.

A rendőrség kedden közleményt adott ki a balesettel kapcsolatban: „Az eset kapcsán a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg az a hír, hogy a négy elhunyt egyike Sz. M. csabrendeki lakos. Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak.”

Így feltehetőleg lesz következménye a nem hétköznapi bakinak.

( Horváth )

You may also like

Read More


Fatal error: Uncaught exception 'wfWAFStorageFileException' with message 'Unable to save temporary file for atomic writing.' in /home/nullasujsag/public_html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:35 Stack trace: #0 /home/nullasujsag/public_html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(659): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/home/nullasujs...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /home/nullasujsag/public_html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 35