Gardrób

Zsarolásból derült ki a komlói anyós gyilkosság

Hihetetlen és egyben megdöbbentő gyilkosság történt Komlón. Ismerőse segítségével ölte meg anyósát az 57 éves nő, amely bűntényre elég kacifántos módon derült fény, a gyilkost megzsarolta a bűntársa.

Eljárás indult egy 57 éves komlói és egy 43 éves sásdi nő ellen, akik közösen ápolták az idősebb nő anyósát – írta meg a police.hu. A megalapozott gyanú szerint korábban megállapodtak abban, hogy megölik a 86 éves nőt.

Az 57 éves nő azonban pénteken feljelentést tett a társa ellen zsarolás miatt, mert a 43 éves nő azt mondta a feljelentőnek, hogy kompromittáló hangfelvételeket hoz nyilvánosságra az anyósa halálával kapcsolatban, amennyiben nem fizet neki 3 millió forintot.

Az eljárás során a rendőrök meghallgatták a hangfelvételeket, amelyek alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a két nőnek köze lehet az idős hölgy halálához. A beszerzett adatok alapján a két gyanúsított rendszeresen egy ismeretlen eredetű és hatóanyagú tablettát adott az áldozatuknak, amelyek következtében az asszony október 21-én elhunyt.

A rendőrök mindkét nőt elfogták és előállították a főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat. Ellenük emberölés miatt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, zsarolás miatt pedig a Komlói Rendőrkapitányság folytat eljárást a 43 éves nő ellen.

(Horváth Sz.)

You may also like

Read More


Fatal error: Uncaught exception 'wfWAFStorageFileException' with message 'Unable to verify temporary file contents for atomic writing.' in /home/nullasujsag/public_html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:52 Stack trace: #0 /home/nullasujsag/public_html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(659): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/home/nullasujs...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('livewaf') #2 {main} thrown in /home/nullasujsag/public_html/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 52